A fogmosás „alapszabályait” mindenki ismeri: naponta legalább kétszer (de inkább többször, akár minden étkezés után), alkalmanként három percig kellene fogat mosni, lehetőleg változatos mozdulatokkal, közepes vagy lágy sörtéjű fogkefével. Ezeket a szabályokat azonban könnyen figyelmen kívül hagyjuk, és közel sem annyiszor és úgy mosunk fogat, ahogyan kellene.

A fogmosás elhagyásának legismertebb tünetei a kellemetlen lehelet, mely általában egy-két napon belül mások számára is jól érezhetővé válik. Az első fogmosás nélkül töltött nap végére kialakul egy vékony biofilmnek nevezett lepedékréteg a fogakon, mely a nyelvet és az ínyt is boríthatja, és nagy mennyiségben tartalmaz baktériumokat. A biofilmnek nincs különösebb hatása a fogak egészségére abban az esetben, ha a soron következő időpontban egy alaposabb fogmosással eltávolítjuk azt. Azonban, ha továbbra sem mossuk meg a fogunkat, annak súlyos következményei lehetnek.

Egy hét után a lepedék érezhetően vastagabb lesz, a baktériumok elszaporodhatnak, melyeknek mellék- és bomlástermékei egyre kellemetlenebb szagokat eredményeznek. A baktériumok az ínyt is irritálhatják, megjelenhetnek az ínygyulladás első tünetei, az íny kipirosodhat, érzékenyebbé válhat, sőt az is előfordulhat, hogy vérezni kezd.

Három-négy fogmosás nélküli hetet követően jelentős mértékben megnövekedik a fogszuvasodás rizikója, különösen akkor, ha valaki gyakran fogyaszt cukorban gazdag ételeket és italokat. A fogakon a lepedéken túl a fehér vagy halványszürke foltok is megjelenhetnek. Ez a fogzománc“felpuhulásának” az egyik jele, vagyis annak a folyamatnak, melynek során a fogzománc kalciumtartalma lecsökken, így az ellenállóképességét is kezdi elveszíteni. Az ínyünk sokkal vörösebbé és érzékenyebbé válhat, gyakoribb az ínyvérzés, és előfordulhat az is, hogy az íny elkezd visszahúzódni a fognyakról.

Egy fogmosás mentes év után a fogak szuvasodása felgyorsul, nemcsak a baktériumban gazdag plakkok, hanem a nyál védőfunkciójának hiánya miatt is. Az íny rendkívül gyulladttá válik, teljesen elveszíti egészséges rózsaszín árnyalatát, és kivörösödik, és igen érzékeny lesz, sokszor vérezhet is.

Kérje ingyenes telefonos konzultációnkat!

Nem gond, ha még nem tudja, hogy milyen kezelésre lenne szüksége, vagy egyéb kérdés merült fel. Azért vagyunk, hogy segítsünk! Adja meg elérhetőségét és kolléganőnk részletesen tájékoztatja a lehetőségekről és felméri, hogy melyik szakemberünk tud Önnek segíteni.





    Írja meg, hogy hétköznapokon mikor kereshetjük, és alkalmazkodunk az Ön idejéhez!